Ezzel az írással új sorozatot indítok Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselméletéről. Erikson szerint életünk nyolc szakaszból – nyolc „életciklusból” áll, és mindegyikben egy-egy alapvető lelki kérdést kell megválaszolnunk. Ezek a korai válaszok felnőttként is ott dolgoznak bennünk: a párkapcsolatainkban, a döntéseinkben, az önmagunkról alkotott képünkben. Az első rész a legkorábbi és talán legmélyebb rétegről szól: a bizalomról.
Mielőtt kimondanánk az első szót, mielőtt megtennénk az első lépést, valami sokkal alapvetőbb dől el bennünk: az, hogy biztonságos hely-e a világ. Erikson szerint az emberi élet legelső lelki kérdését még csecsemőként tesszük fel – szavak nélkül, a bőrünkkel, a gyomrunkkal, az egész lényünkkel: „számíthatok-e erre a világra?”
Bizalom kontra bizalmatlanság: mi dől el csecsemőkorban?
Ezt az első szakaszt Erikson a születéstől nagyjából másfél éves korig húzza, és a benne zajló feladatot egyetlen feszültségpárba sűríti: ősbizalom és bizalmatlanság. A csecsemő még nem érti a világot, de már megtapasztalja: amikor éhes, jön-e étel; amikor sír, jön-e ölelés; amikor fél, van-e arc, amely fölé hajol. Ebben a korban a gyermek elsősorban a száján és az érzékein át „fogadja be” a világot – Erikson ezt nevezte orális-szenzoros módnak. Nemcsak a tejet veszi magához, hanem a gondozás egész minőségét: a tartást, a hangot, a tekintetet, a ritmust. Ezekből az apró, ezerszer ismétlődő pillanatokból áll össze az első és legmélyebb meggyőződés arról, hogy megbízható-e a lét.
Nem a tökéletes gondoskodás számít
Szeretnék itt eloszlatni egy gyakori félreértést. Az ősbizalom nem abból születik, hogy a gondozó hibátlan, mindig elérhető, és sosem fárad el. Erikson hangsúlyozta: nem a gondoskodás mennyisége számít, hanem a minősége és a kiszámíthatósága – az, hogy a gyermek tapasztalata folytonos és összefüggő legyen. A gondozó nyugodtan hibázhat, ha a kapcsolat egészében jelen van a megbízhatóság. Sőt, a kis megszakítások és helyrehozataluk – a „elromlott, majd rendbe jött” élménye – épp azt tanítják meg, hogy a feszültség elviselhető, mert utána jön a megnyugvás.
A szakasz gyümölcse: a remény
Ennek a szakasznak a gyümölcse az az erény, amelyet Erikson reménynek nevezett: az a mély, szavak előtti bizakodás, hogy a világ alapvetően jó hely, és érdemes felé fordulni. Ez minden későbbi bizalmunk alapja.
Hogyan hat az ősbizalom a felnőtt párkapcsolatra?
Felnőttként is sokat elárul ez a korai réteg. Akiben az ősbizalom megerősödhetett, az könnyebben hiszi el, hogy a társa mellette marad, hogy a nehézségek után jön megnyugvás, hogy nem kell folyton résen lennie. Akinél viszont ez a bizalom megsérült, ott felnőttként is ott bujkálhat a háttérben a szorongás, a féltékenység, az állandó készenlét, vagy az, hogy nehéz igazán elengedni magunkat egy kapcsolatban. A jó hír – és ez Erikson egész elméletének a szíve –, hogy ez sem végleges. A bizalom felnőttként is gyógyulhat, többnyire épp egy biztonságos kapcsolatban, ahol lassan kiderül, hogy lehet támaszkodni valakire anélkül, hogy összedőlne a világ.
Mit tehet, ha nehezére esik a bizalom?
Ha azt érzi, hogy a bizalom – a másikban vagy önmagában – gyakran nehezére esik, egy egyéni konzultáció keretében szívesen ránézek Önnel, honnan ered ez; párként pedig a párkapcsolati tanácsadás adhat biztonságos teret. A következő részben a második szakaszt járjuk körül: az önállóság és a szégyen feszültségét, azt a kort, amikor a kisgyermek először mondja ki, hogy „majd én!”.